Epilepszia és az agy
Tudjuk, hogy az epilepsziás működészavar, bármilyen okból áll elő, egyes agyi területek -nagyon gyakran működésben összetartozó agyi rendszerek- fokozott működésének a következménye.
Tehát ezekben a területekben, rendszerekben (hálózatokban) fokozott ingerületi állapot uralkodik és a rohamok idején egyidejűleg nagymértékben lépnek működésbe az idegsejtek és hozzák létre a rohamtüneteket, amelyek attól függenek, hogy milyen működési feladatot lát el az adott epilepsziás agyi terület.
A roham tünetei tehát leképezik az agyműködést, és ha tudjuk, hogy az agy melyik részéből származnak a kutatás számára az agyműködés különböző részleteinek megismeréséül is szolgálhatnak. Ez így is történt és ezért mondta Penfield az epilepszia és egyben az agykutatás nagy kanadai úttörője, aki az epilepszia sebészet egyik kifejlesztője, hogy „az epilepszia az ideggyógyászat tanítómestere”. Penfield óta, akinek a munkássága a negyvenes-ötvenes években virágzott, az epilepszia diagnosztika és kutatás az agykutatás egyik előrevivője. Röviden ismertetetek három területet, ahol az epilepsziás betegeken észlelt tünetek jelentős felfedezéshez vezettek az agyműködés területén.
1) Az epilepszia sebészet hajnalán tették az első próbálkozásokat az epilepszia műtéti kezelésére. Miután rájöttek, hogy az egyik leggyakoribb epilepszia a halántéklebeny megbetegedéséből származik és leggyakrabban egy hippocampusnak nevezett agyi rendszer károsodásából származik, kidolgozták ennek műtéti eltávolítását. Ekkor azonban még nem tudták, hogy ez az agyi rendszer egyúttal az emlékezet szervezésében is nagy szerepet játszik . Így aztán egy betegnél, akinek kétoldali halántéklebenyi epilepsziája volt, kimetszették mindkét oldalt, ami katasztrofális emlékezet vesztéshez vezetett. Ettől kezdve ez a beteg elvesztette az emléknyomok megőrzésének a képességét, vagyis a tanulóképességét és csak a műtét előtti ismeretekkel rendelkezett, mert az újakat folyamatosan elvesztette. Ez az adott betegre nézve szörnyű következményekkel járó műtét tanított meg bennünket az emlékezés élettanának számos fontos alapismeretére és ez egy azóta is gyümölcsöző iránya az idegtudománynak.
M.M, aki nemrég halt meg és a neuropszichológusok egész nemzedéke rajta tanulta meg a szakmát, az idegtudománynak és az epilepszia kutatásnak olyan hőse, mint az Apollo 11 asztronautái az űrkutatásnak. Ma viszont már több tízezer halántéklebenyi epilepsziás köszönheti világszerte a műtéti kezelésnek (ami szigorúan egyoldali!), hogy rohammentessé vált és teljes életet élhet.
2) A múlt század hetvenes éveiben szintén az epilepszia műtéti kezelése céljából fejlesztették ki a két féltekét összekötő rostrendszer részleges átvágásának módszerét, azzal a céllal, hogy az egyik féltekéről a másik féltekére terjedő epilepsziás rohamok útját állják és ezzel a súlyos sérülésekkel járó eleséses rohamokat csillapítsák. Az ilyen kérgestest átvágott betegeken kezdték el kutatni a két agyi félteke működési munkamegosztást. Ekkor fedezték fel, hogy az úgynevezett domináns félteke, amivel beszélünk, inkább foglalkozik az elvont gondolkodással, matematikai megoldásokkal, egyáltalán a világ objektív átélésével, míg a szubdomináns félteke jobban érti az érzelmek és a művészet nyelvét. Ezért a kutatásért Sperry és Gazzaniga amerikai kutatók 1981-ben Nobel díjat kaptak.
3) Régóta tudott volt, hogy az agy és főleg az agykéreg fejlődési rendellenességei epilepsziát okozhatnak. Ez azonban még 1980-as években is csak kuriózum volt és csak korán elhalt csecsemőkön tanulmányozhatták. Csak az agyi mágneses rezonancia (MR) diagnosztikai vizsgálatok kifejlődésével vált fokozatosan nyilvánvalóvá, hogy ez az egyik leggyakoribb oka az epilepsziának. Ugyanakkor, miután az MR vizsgálatokkal lehetségessé vált az ilyen fejlődési rendellenességek vizsgálata élő emberekben, azóta nagyot haladt az agykéreg fejlődésének a kutatása is, ami számos agyi működés, köztük a szellemi működések fejlődésének és mibenlétének jobb megértését hozta.
Ma már az epilepszia és a többi idegrendszeri betegség tanulmányozásában a klinikai vizsgálatok és az agykutatás egymást erősítve haladnak előre. Ezt nevezik angol szóval „translational research”-nek, vagyis olyan kutatásnak, amelyben a klinikai kérdések szabják meg a kutatás tárgyát és a kutatási eredmények mind diagnosztikai, mind terápiás változásokat eredményeznek. Az orvoslás és a kutatás ma oda-vissza indukálják egymást és ez fokozza mindkét terület eredményességét.
Prof. Halász Péter
Tudjuk, hogy az epilepsziás működészavar, bármilyen okból áll elő, egyes agyi területek -nagyon gyakran működésben összetartozó agyi rendszerek- fokozott működésének a következménye.
Tehát ezekben a területekben, rendszerekben (hálózatokban) fokozott ingerületi állapot uralkodik és a rohamok idején egyidejűleg nagymértékben lépnek működésbe az idegsejtek és hozzák létre a rohamtüneteket, amelyek attól függenek, hogy milyen működési feladatot lát el az adott epilepsziás agyi terület.
A roham tünetei tehát leképezik az agyműködést, és ha tudjuk, hogy az agy melyik részéből származnak a kutatás számára az agyműködés különböző részleteinek megismeréséül is szolgálhatnak. Ez így is történt és ezért mondta Penfield az epilepszia és egyben az agykutatás nagy kanadai úttörője, aki az epilepszia sebészet egyik kifejlesztője, hogy „az epilepszia az ideggyógyászat tanítómestere”. Penfield óta, akinek a munkássága a negyvenes-ötvenes években virágzott, az epilepszia diagnosztika és kutatás az agykutatás egyik előrevivője. Röviden ismertetetek három területet, ahol az epilepsziás betegeken észlelt tünetek jelentős felfedezéshez vezettek az agyműködés területén.
1) Az epilepszia sebészet hajnalán tették az első próbálkozásokat az epilepszia műtéti kezelésére. Miután rájöttek, hogy az egyik leggyakoribb epilepszia a halántéklebeny megbetegedéséből származik és leggyakrabban egy hippocampusnak nevezett agyi rendszer károsodásából származik, kidolgozták ennek műtéti eltávolítását. Ekkor azonban még nem tudták, hogy ez az agyi rendszer egyúttal az emlékezet szervezésében is nagy szerepet játszik . Így aztán egy betegnél, akinek kétoldali halántéklebenyi epilepsziája volt, kimetszették mindkét oldalt, ami katasztrofális emlékezet vesztéshez vezetett. Ettől kezdve ez a beteg elvesztette az emléknyomok megőrzésének a képességét, vagyis a tanulóképességét és csak a műtét előtti ismeretekkel rendelkezett, mert az újakat folyamatosan elvesztette. Ez az adott betegre nézve szörnyű következményekkel járó műtét tanított meg bennünket az emlékezés élettanának számos fontos alapismeretére és ez egy azóta is gyümölcsöző iránya az idegtudománynak.
M.M, aki nemrég halt meg és a neuropszichológusok egész nemzedéke rajta tanulta meg a szakmát, az idegtudománynak és az epilepszia kutatásnak olyan hőse, mint az Apollo 11 asztronautái az űrkutatásnak. Ma viszont már több tízezer halántéklebenyi epilepsziás köszönheti világszerte a műtéti kezelésnek (ami szigorúan egyoldali!), hogy rohammentessé vált és teljes életet élhet.
2) A múlt század hetvenes éveiben szintén az epilepszia műtéti kezelése céljából fejlesztették ki a két féltekét összekötő rostrendszer részleges átvágásának módszerét, azzal a céllal, hogy az egyik féltekéről a másik féltekére terjedő epilepsziás rohamok útját állják és ezzel a súlyos sérülésekkel járó eleséses rohamokat csillapítsák. Az ilyen kérgestest átvágott betegeken kezdték el kutatni a két agyi félteke működési munkamegosztást. Ekkor fedezték fel, hogy az úgynevezett domináns félteke, amivel beszélünk, inkább foglalkozik az elvont gondolkodással, matematikai megoldásokkal, egyáltalán a világ objektív átélésével, míg a szubdomináns félteke jobban érti az érzelmek és a művészet nyelvét. Ezért a kutatásért Sperry és Gazzaniga amerikai kutatók 1981-ben Nobel díjat kaptak.
3) Régóta tudott volt, hogy az agy és főleg az agykéreg fejlődési rendellenességei epilepsziát okozhatnak. Ez azonban még 1980-as években is csak kuriózum volt és csak korán elhalt csecsemőkön tanulmányozhatták. Csak az agyi mágneses rezonancia (MR) diagnosztikai vizsgálatok kifejlődésével vált fokozatosan nyilvánvalóvá, hogy ez az egyik leggyakoribb oka az epilepsziának. Ugyanakkor, miután az MR vizsgálatokkal lehetségessé vált az ilyen fejlődési rendellenességek vizsgálata élő emberekben, azóta nagyot haladt az agykéreg fejlődésének a kutatása is, ami számos agyi működés, köztük a szellemi működések fejlődésének és mibenlétének jobb megértését hozta.
Ma már az epilepszia és a többi idegrendszeri betegség tanulmányozásában a klinikai vizsgálatok és az agykutatás egymást erősítve haladnak előre. Ezt nevezik angol szóval „translational research”-nek, vagyis olyan kutatásnak, amelyben a klinikai kérdések szabják meg a kutatás tárgyát és a kutatási eredmények mind diagnosztikai, mind terápiás változásokat eredményeznek. Az orvoslás és a kutatás ma oda-vissza indukálják egymást és ez fokozza mindkét terület eredményességét.
Prof. Halász Péter